Ez az esemény sajnos már véget ért, köszönjük a részvételt
PRIZMA
A Duda Éva társulat köztéri performansza
A PRIZMA című előadás központi témája a pandémia okozta megfordult világkép. A bezártság, a távolságtartás, az óvakodás megváltoztatta mindennapjainkat és szociális életünket, kapcsolataink és viszonyrendszereink átalakulását hozva magával.
„Számos naponta elvégzett cselekvés és mozgás is megváltozott: másképp üdvözöljük egymást, másképp közeledünk egymáshoz, a karantén okozta tevékenységek is megváltoztak, és ez a saját testünkkel való kapcsolatunkat is megváltoztatta, ahogy érzelmeinket is. Sokszor magányosabbak
leszünk, befelé fordulunk, életünk automatizmusai, rutin cselekedetei ismétlődnek.
Ezek a változások mind-mind remek táptalaját képezték drámai és banális helyzeteknek, miközben színházilag tekintettük ezekre a szituációkra. Arra vállalkoztunk, hogy megpróbáljuk mozgásba, formákba önteni félelmeinket és örömforrásainkat, hogy tánccá varázsoljuk vágyaink, hiányérzetünk és mindennapi tevékenységeink felnagyított momentumait.” – Duda Éva
Fontos: esős idő esetén a program az Allee átriumában valósul meg. (Október huszonharmadika u. 8-10). Pénteki időjárás függvényében dől el, kérjük kövessék az esemény facebook oldalát a legfrisebb hírekért:
https://www.facebook.com/events/302510148310580?ref=newsfeed
Bacsó Gabriella, Dudás Gergely, Füzesi Csongor, Gaál Júlia, Ivanov Gábor, Szilvási Anna – táncosok
Csák Beatrix, Vitárius Orsolya – produkciós asszisztens
Szabó János – videó
Dömölky Dániel – fotó
Huszár Ágnes – produkciós vezető
Duda Éva – koncepció, rendezés
Helyszín
Móricz Zsigmond körtér Budapest, Móricz Zsigmond körtér, 1114 Magyarország
Móricz Zsigmond körtér
Budapest, Móricz Zsigmond körtér, 1114 Magyarország
beszélgetés
performansz
színház
zene
tánc