Dante: Pokol

Monodráma Gyabronka József előadásában

Dante a Poklot járja végig Vergilius vezetésével, és olyan bűnösökkel találkozik, akik nemcsak saját korukra hatottak, hanem életük és haláluk számos tanulságot tartogat az utókor számára is. Dante remekműve Nádasdy Ádám új, mai nyelvű fordításában szólal meg; az előadás létrehozásában Török Tamara és Kocsis Gergely működött közre.

Fotó: Falus Kriszta

Időpont

2021. október 7. 19:00

Jegyár  3500 Ft

Jegyvásárlás
#színház #Ébrenálmodók #Margitköz

Dante hétszáz évvel ezelőtt, 1321-ben, a halála évében fejezte be az Isteni színjátékot. Az előadás Dante misztikus utazásának azt a részét mutatja be, amelyben mértéktelenek, csalók, megtévedt szerelmesek, tolvajok, gyilkosok, öngyilkosok, jósok, hízelgők, nyerészkedők, viszályszítók, árulók jelennek meg burjánzó összevisszaságban a pokolbeli tájakon. 2016-ban jelent meg a Nádasdy Ádám által újrafordított Isteni színjáték, és ez megváltoztatta viszonyunkat ehhez a vitathatatlanul fontos, ám némiképp megközelíthetetlen remekműhöz.

A 2020-ban bemutatott előadás a Budapesti Őszi Fesztivál, a FILC – Fischer Iván Lakásszínház és a Manyi közös programjaként látható újra.

Előadja: Gyabronka József
Fordította: Nádasdy Ádám
Az előadás szövegét összeállította: Török Tamara

A program a hatályos járványügyi előírások betartásával látogatható. Az aktuális információkról kérjük tájékozódjon a helyszíneken és a helyszínek weboldalain.

Helyszín

Manyi   1027 Budapest, Margit krt. 16.

Manyi

1027 Budapest, Margit krt. 16.

Kapcsolódó programok

A Negyedik (Dante pokla)

színház

A Negyedik (Dante pokla)
A Narratíva bemutatója
Inferno 2021

színház

zene

Inferno 2021
A NoGravity (IT) fizikai illúziószínháza
Kirándulás a Paradicsomba

irodalom

színház

Kirándulás a Paradicsomba
Mit mutat nekünk Dante? Túravezető Nádasdy Ádám